1611-ben Kepler német csillagász két lencsét vett objektívnek és okulárnak, a nagyítás nyilvánvalóan javult, később az emberek ezt az optikai rendszert Kepler-teleszkópnak tekintették.

1757-ben Du Grand az üveg- és víztörés és -diszperzió tanulmányozása révén megalapozta az akromatikus lencse elméleti alapjait, és felhasználta az akromatikus lencse gyártásához a koronát és a tűzköves üvegeket. Azóta az akromatikus Refractor Telescope teljesen felváltotta a hosszú tükör teleszkóp testét.

A tizenkilencedik század végén a gyártástechnológia javulásával párhuzamosan lehetséges a nagyobb kaliberű törőtávcső elkészítése, majd a nagy átmérőjű Refractor Telescope gyártása csúcspontja. Az egyik legreprezentatívabb a 102 cm átmérőjű Ekes távcső 1897-ben és a 91 cm átmérőjű Rick távcső 1886-ban.

A fénytörő teleszkóp előnye a gyújtótávolság, nagy a lemezskála, a csőhajlítás érzéketlen, leginkább csillagászati ​​mérési munkákra alkalmas. De mindig van egy maradék színe, ugyanakkor az ultraibolya, infravörös sugárzás elnyelése nagyon erős. Míg a hatalmas optikai üvegöntő rendszer nehézkes, az 1897-ben épült Yerkes távcső törőtávcsőhöz a fejlesztés elérte a tetőpontját, ez a száz év óta nem jelent meg nagyobb fénytörő távcső.